Az Edinburgh reptéren eltöltött 13 óra igazi kihívás volt. Hol egyikünk, hol másikunk gyomra kezdett el liftezni az utazástól, és a fáradtságtól. Szerencsére a Costa Café remek helyszín volt a fetrengésre. :) Capuccinót ittunk, amíg bírtunk. Pár falat kaja is lecsúszott, de a többitől meg kellett válnunk, senkise fogadott el volna tőlünk kaját, így a kukában landolt.
Eszterka hősiesen rótta a köröket a reptéren, felfedezve, hogy mi merre hány méter, bőröndmérés, miegymás.
A becsekkolás 3 lépcsős volt, amit mi sem értettünk. Első körben a bőröndöket mérték, ahol Eszterkára újabb kihívás várt: a csomagok súlya nem volt megfelelő. Ám a kedves pultoslány szívesen segített neki a mérésben, így jó negyedórás pakolászás, méregetés után sikerült belőni a megfelelő súlyokat.
Ezután jött a második lépcső, a kézipoggyász ellenőrzése. Persze mindkettőnkét beszippantotta a futószalag, és kirámolták a cuccainkat. :)
Ezután volt még bő egy óránk a repülő indulásáig, így a duty free-ben vérben forgó szemmel mászkáltunk még, további ajándékok után kutatva. :))) Természetesen sikerrel jártunk.
Végre eljött a végső csekkolás, ahol megláttuk az embereket... hát igazi magyar arcok. Vissza a magyar valóságba! Gazsiék kőműves brigádja, és a csupa negatív arc. :) Beszállókártyáink ellenőrzése után végre felültünk a repülőre. Már az sem érdekelt, hogy a vagyont érő repjegyért turista osztályon utazik az ember, vagy hogy Esztó mellé beült egy nagyon kövér néni, aki állandóan mocorgott, esélyt sem adva így az alvásra... Csak legyünk már végre otthon.
Útközben sikerült azért félórát bóbiskolni, az nagyon jó volt. Ült mögöttünk egyébként egy anyuka a fiával, a kissrác hol angolul, hol magyarul beszélt, váltogatva a két nyelvet. Persze mindkettőt teljesen tisztán beszélte, no akcentus. Nem volt semmi. Az utastársak között akadt egy fiatal pár is egy kisbabával. Az apuka elől, az anyuka hátul ült, és megállás nélkül fel-le grasszáltak a repülőn, marha idegesítőek voltak. :))
3 órás repülést követően végre megláttuk magunk alatt a zöldellő Magyarországot. Az érzés leírhatatlan...
A pilóta olyan szépen letette a repülőt, mint kés a vajon, meg se éreztük. Nem győztük csipkedni egymást, hogy ez álom-e vagy valóság? Valóság. Végre itthon. 4 hónap után. 28 órája voltunk ekkor már talpon. Csomagjainkat összeszedtük, majd útleveleink csekkolása után üdvözöltek minket Magyarországon.
Szüleink karjaiba omlottunk, nagyon nagy volt a boldogság. :)
Edinburgh-ből Budapestig. Nagy vót az út.
Végül egy videó, ami megragadja piciny szigetünk lényegét. Szépséges 4 hónap volt, köszönjük a figyelmet! :)
