Tamponos jó reggelt!
Itt az ideje, hogy beszámoljunk az elmúlt napokról. Most egy csokorba gyűjtöttük az eseményeket.
Kezdjük akkor az elején. Pár nappal ezelőtt jöttünk reggel dolgozni. Tar a kezünkbe nyomott 2 pár kesztyűt, hogy a tegnap kirakott kukákat hozzuk be és szedjük össze a szemetet a kuka körül, mert valami állat feltúrta. Akkor még nem sejtettük, hogy a kukák körül 1-2 méteres körzetben a tegnapi kajamaradványaink mellett (amit a Tartól kaptunk, hogy együk meg, de nem merjük, mert annyira szörnyűek és nem szeretnék menni folyamatosan a wc-n ülni) használt tamponokban és betétekben lesz részünk :) Yeah! Na ez is meg volt. Túléltük.
Tamponszedés után a feketribizili szedés következett. 2 és fél órán át szedtük a kis bogyókat. Nagy öröm volt, amikor valamelyikünk felkiáltott: "Ez egy jó ág!" :)))
A gyümölcsöt amúgy Jozsó Anyjának szedtük, mert Tar mondta, hogy Ő milyen finom jam-t főz belőle. Szerencsére, kaptunk is a jóból. Pár nap múlva Jozsó anyukája is beállt segíteni vasalni, ugyanis már senki nem volt mozdítható, és mi ketten maradtunk az egész ház teljes takarítására és időnk már nem lett volna vasalni. Jozsó Anyukája, Deborah, két is csuporral készült nekünk ajándékba. Palacsintán teszteltük és igazán finom! :)
Egyik este békésen interneteztünk az esti műszak után, amikor hirtelen elment az áram! Odamentünk a folyamatosan sípoló főkapcsolóhoz, hogy valamit csináljunk, persze sikertelenül. Felhívtuk Tart, aki aznap éjszaka a szüleinél aludt, mert a saját házát is kiadta vendégeknek. Autóba vágta magát és visszajött a hotelbe, majd hihetetlen tehetséggel elkezdte nyomogatni a gombokat, minek eredményeként már elkezdett szirénázni az egész rendszer (szegény vendégek. :)))) De végül megoldódott a helyzet, és a vendégeket is sikerült megnyugtatni, hogy nincs tűzriadó. Aznap este a lakókocsiban sem volt áram, így romantikus gyertyafénynél kellett zuhanyoznunk. Még az a szerencse, hogy nem volt hideg, így nem kellett fűteni a mobilradiátorral.
Mostanában Tar egész kedves velünk. Sokat hülyéskedik, és nem is kiabál. Maradjon is ez így. :)
A munka azért kimerítő így szabadnapok nélkül, de bírjuk a gyűrődést. A reggeli műszak után mindig megebédelünk, aztán alvás, mint a kisbabák. :) Aztán következik az esti műszak.
Szemezgetés néhány felszolgálós este eseményeiből:
Az elmúlt napokban egy langyi pár érkezett a nászutas lakosztályba, melyet egy vacsorával koronáztak meg. Természetesen mi dolgoztunk műszakban. Az egyikük egy idősebb őszes fószer, aki a „férfi” szerepet töltötte be, míg a másik egy szakállas, vékony, szemüveges fazon, aki értelemszerűen a „nő”. Erre borkóstolás során jött rá Eszterka, ugyanis megkérdezte, hogy ki kóstolja meg a bort? Ugyebár a férfinek illő először, és ez a feladat az őszes fószerra hárult. Amúgy nagyon kedves kis meleg pár volt, ma reggel megkaptuk tőlük eddigi legnagyobb borravalónkat. :)
Az este folytatásaként egy leszbikus pár is vacsorázott nálunk (legalábbis Tar szerint leszbik). Ők csak főmenüt rendeltek, és amikor megtudták az árát, elkezdtek pofákat vágni. Szegény Eszterka. :)
És a langyiknak fenntartott asztalhoz ültek le, ahol a legszebb a kilátás. Tar nem késlekedett, bement, és helycserés támadás történt, mint az oviban. :) A nők ismét pofákat vágtak. Így ez az este kicsit feszült hangulatban telt. A Tar nem igazán kedvelte a „kedves” női vendégeket.
Könnyűtestű kislánya megajándékozott minket egy-egy saját készítésű karkötővel. Nagyon aranyos volt. :)
Végre „holiday”-ünk volt (legalábbis Tar szerint), melyet Tartbertben töltöttünk vásárlással. Így úgy döntöttünk, ezt megünnepeljük egy jégkrémmel, de nem is akármilyennel! A Magnum különleges pezsgős jégkrémjével. :D
Utána elmentünk sétálni itt a környéken, melyet selfie-kkel is megkoronáztunk. :)))
De Batman és Robin is színre lép!
Meg kell említenünk, hogy itt is érezzük az otthoni kánikulát. Brutális meleg volt, legalábbis számunkra ez már brutális. Igazából a páratartalom tette elviselhetetlenné az amúgy kellemes meleget.
A birkákat soha nem tudjuk kihagyni a felsorolásból, hiszen életünk részei váltak, ők a házőrzők! Valaki alulról is őrzi a házat.
Egyik este Puspus-ra lettünk figyelmesek, amint besomfordált az étkezőbe, és azt étkezőasztalon nyalta magát. Majd kényelmesen helyet foglalt az alábbi módon. :)