Az elmúlt napokban kicsit elfoglaltak voltunk. Íme az összefoglaló. :)
Katie édesapja biciklikölcsönzéssel is foglalkozik, és felkínált nekünk ingyen bicikliket. Át is vitt minket Tarbertbe autóval, ahol hosszas válogatás után Eszterka talált magának bicót, Esztó viszont nem, így végül kihagytuk a biciklizést. Elmentünk sétálgatni kicsit a városban. Betértünk egy adományboltba is (Charity Shop), ahol Eszterka szinte ingyen vett magának egy csodaszép ezüstmedált lánccal, Esztó pedig egy szuper regényre tett szert. Útközben betértünk mindkettő helyi pub-ba, érdeklődtünk, hogy lesz-e mostanában valami buli, zenés program? Hát kiderült, hogy az egyik helyen múlt héten volt, most épp nincs, a másik helyen pedig minden hónap utolsó hétvégéjén van buli. Puff. Elgondolkodtató, hogy itt hova járnak szórakozni a fiatalok? Marad a túrázás. :)
Aztán elindultunk hazafelé gyalog, és gondoltuk, itt az ideje életünkben először leinteni egy autót. (Ugyanis Diane mondta nekünk, hogy itt simán felvesznek minket a faluba vezető úton és elfurikáznak). Már több autó is elment mellettünk, mire bátorságot vettünk, és Eszterka ügyes kalimpálása eredményeként 2 perc alatt elvitt minket a Filling Station-ig egy helyi tetovált Duncan. :) Próbáltunk vele beszélgetni, de nem volt valami szószátyár. Mindenestre nagyon hálásak voltunk neki.
Egyik este új kollegina tért be a hotelbe egy pakisztáni lány személyében. Skót pakisztáni – jó kis párosítás. :) Egyébként nagyon aranyos csajszi, Neda a neve, 23 éves, és a Dundee Egyetemen festészetet tanul. Időnként nehéz megérteni az akcentusát. :) Kiskora óta itt dolgozott már a hotelben, szóval eléggé jártas a dolgokban és Katie dühkitörését is jól kezelte, ami pár napja lesújtott ránk. Mindössze 4 vendég volt aznap este, Neda mosogatott, mi felszolgáltunk + bár + fehér mosogatás. Egyik pillanatról a másikra szikrákat szórt Tar szeme és nekiállt üvöltözni velünk, bármit csináltunk, nem volt jó neki. Közölte, hogy semmit nem dolgozunk, és ő ezért nem fog fizetni. Ajtókat csapkodott, edényeket vágott a pulthoz. Neda jött nyugtatgatni minket, hogy ne foglalkozzunk vele…
Ezen az estén megtanultuk, hogy valami mindig kell, hogy legyen a kezünk ügyében. Ha már nem tudunk mit csinálni, akkor a polcokat lepakoljuk és kitakarítjuk (ahogy nagyon okosan Neda is tette :D). Vagy pedig Esztónak meg kell masszíroznia. :D Egyszer felajánlotta Tarnak, mert meghúzódott a válla. Hát, azóta mindig masszírozni kell… Persze az este végén nekiállt lelkizni Tar néni, ölelgetett, és 20x elmondta, hogy ne vegyük magunkra, amikor ő ilyen, mert nem személyes sértésnek szánja, és a többiekkel is így kiabál (na persze… Joshua a fő kedvence. :))
Azt mondta, minél feljebb megy valaki a Michelin csillag ranglétrán, annál brutálisabbak a séfek. Itt persze felmerül a kérdés, minek üvöltözni a semmiért? Node túltéltük. A dühkitörés kb. félóra, aztán jön a lelkizés, ez a menetrend.
Múlt héten 3 napig vihar volt folyamatosan. Szakadt az eső, a vízszint megemelkedett, a patakok megeredtek. A szél pedig annyira fújt, hogy a kis lakókocsink vékony falait rendesen megmozgatta, ijesztő volt. Azt hittük, végül az óceánon landolunk lakókocsistul. :) Szegény Berciék csak álltak az esőben. :( Nem értjük, hogyhogy nincs nekik valami fedett hely, ahova elbújhatnának?
Éjszakánként nagyon hideg van amúgy, Eszterka mostmár „szkafanderben” alszik, azaz a fogyiövet magára tekeri még a pizsi alá. :D
Voltunk megint kirándulni a környéken, készült pár szépséges fotó ismét. Nagyon fújt a szél. Ami külön csúcs volt, hogy a Hotelbe vezető kis úton Roziék hatalmi harcának lehettünk szemtanúi. Mint a természetfilmekben. :D
Ja, és vannak ám házőrzőink is… :)
