Eszterka|Cateye 2014.07.02. 23:27

15. Hungarian Feast

Tegnap Stornowayben jártunk már sokadjára. Be kellett mennünk a bankba, mert Lucy Liu (mi már csak így emlegetjük a ferdeszemű ügyintéző csajt) ismét elrontott valamit a bankszámlánkkal kapcsolatban. Remélhetőleg mostmár rendeződnek a dolgok. :)

Ezután résztvettünk a National Insurance Number interjún, ami az angol adó-és egészségügyi szám egyben. Rázós élményre készültünk, legalábbis az alapján, amiket olvastunk róla. Hogy a lábméretünktől kezdve mindent megkérdeznek. :D Végül egy kedves hölggyel kellett egyenként beülnünk egy irodába, és közösen kitöltöttünk 1-1 nyomtatványt. Pár héten belül meglesz a szám, szuper!

Hazafelé még bevásároltunk a Tesco-ban, majd a buszra várva ücsörögtünk a városban és figyeltük az embereket. Szeretnénk erről pár fotót bemutatni, mert igazán érdemes! Az egyik dolog, amit megfigyeltünk, hogy itt vagy kövérek az emberek (de irdatlanul), vagy pedig csontsoványak. 

SAM_3554.JPG

SAM_3553.JPG

SAM_3548.JPG

 

A következő megfigyelésünk pedig az volt, hogy hülyék is. A fotót kommentár nélkül postoljuk...

20140701_113351.jpg

 

Szóval ma tartottuk a Hungarian Feastet. Megmutattuk a személyzet többi tagjának, hogy mi a magyarok istene! :) Eszterka jó kis szaftos vörösboros sertéspörköltet készített nokedlivel és paradicsomsalátával, Esztó pedig somlói galuskát. Nos, a főzés időnként nehézségekbe ütközött, szóval támaszkodnunk kellett rugalmasságunkra. Például szabadkézzel kiszaggatni 1 kiló nokedlit igazi kihívás volt. Arról nem is beszélve, hogy az itteni hagyma levet ereszt, mint állat, és így Eszterka nem tudta igazán odapörkölni. Vagy például nem kaptunk uborkát, pedig jó kis fokhagymás ubisalit szerettünk volna csinálni. Így hát jött az újratervezés, és a bazsalikomos fokhagymás paradicsomsaláta. Esztót is villámcsapásként érte, amikor közölte vele Tar néni, hogy nincs pudingpor se tejszínhab! De végül megoldódott minden, és remek kis vacsorát rittyentettünk. 

Az asztali áldás után (ami igazán meghatóra sikeredett), jó ízűen falatoztak a többiek, főleg a fiúk! Tar néni is mondta, hogy ízlett neki. Azért azt láttuk rajtuk, hogy sokkolta őket az ízrobbanás! :D Ugyanis az itteni kajáknak se íze, se bűze, tök sótlanul, ízetlenül főznek. :( 

P1020875.JPG

P1020873.JPG

SAM_3556.JPG

1_1.jpg

A csapat balról jobbra: Eszterek, Joshua, Ruth, Rebeca, Tar néni, Philip, Alasdair :)

 

Végül pedig a mai naplementéről néhány igazán csodálatos felvétel! :)

 

20140702_202701.jpg

SAM_3570.JPG

20140702_215300.jpg

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterka-cateye.blog.hu/api/trackback/id/tr676469159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SDSDSD 2014.07.18. 16:38:10

A néni sétáltatja a gyermekét...addig nem hülye, míg nem dobál neki csontot.. :)))

Annak ellenére, hogy nem vagyok oda az arcos ételekért, elég gusztin néz ki, meg kell valljam, odaraktad magad, jól néz ki, kérek ebből vegásat. :)Sütemény jöhet.

Naplemente picture - perfect.

Meséltem a Berci bundáról... egy kutyakozmetikusnak, épp tele volt a terasz a kezelt kutyus ( dog on treatment, booked appointment, the gym is available six in the morning till.... - ez olyan volt mint a Te is Fiam Brutus - semmi idevágó .. - nem érdekes! ..folytatom....) ...szőrével(zsáknyi), bevillant a leveled...el kellett mondjam a storydat, nagyon tetszett neki a masnis megoldás. :):)) Stílusosan skótkockás masni!:)
süti beállítások módosítása